Hello, Anna vagyok, product owner

  • #PO
  • #fejlődés
  • #termékfejlesztés
  • #csapat
  • #ügyfelek

Anna

“2015 elején kezdtem a Virgónak dolgozni, akkoriban még otthoni diákmunka keretében, és egy év múlva, januárban kerültem ténylegesen az irodába, hogy a diplomamunkához szükséges gyakorlati időmet már itt töltsem. Ekkoriban még sok mindent csináltam, volt itt mobilalkalmazás fejlesztés, Java, autoteszteket írtam, és tesztelőként a többiek munkáját is segítettem.
Az egyik nagyobb munka vége felé azt éreztem, hogy engem a projekt menedzsment is érdekel, ezért elkezdtem user story-kat, és felhasználói kézikönyveket írni, így már projektasszisztensi feladatokat is elláttam.

Fejlődés, fejlődés

A következő termékfejlesztéseken fokozatosan elhagytam a tesztelést, helyette elkezdtem még többet segíteni a product ownereknek, először csak user story írásban, később már követelményelemzések készítésében is.

Ennek az lett a következménye, hogy 2017 januárjában az Extreme Digital akkori product ownerével dolgozhattam, márciusban pedig már én voltam a product owner. Azóta követelményelemzek, folyamatosan gyűjtöm az ügyféligényeket, amiket továbbítok a fejlesztők felé, és ez a kör mindig újraindul. Az ügyféllel való folyamatos kapcsolattartásra azért van szükség, mert éles rendszerben dolgozunk, azaz a fejlesztések úgy készülnek el, hogy a rendszer közben már él, az emberek rendeltetésszerűen használják.

Virgo <3

Amikor kérdezik tőlem, hogy miért mentem el a projekt menedzsment irányába, arra mindig azt mondom, hogy azért, mert egyszerűen passzol hozzám.
Szeretek beszélgetni, szeretem a problémákat, és bár sokan nem tudják, de ez egy nagyon kreatív szakma, amihez a Virgóban maximális támogatást kapok.
Az első pillanattól segítettek, hogy átképezzem magam product ownernek, saját mentort kaptam, képzésekre járhattam, és folyamatosan odafigyeltek arra, hogy megoldható, de kihívást jelentő feladatokat tegyenek elém. Az eddigi 2,5 év alatt soha nem hagytak magamra, amikor segítségre volt szükségem, mindig volt valaki, akihez fordulhattam. Egészen kivételes emberekkel dolgozunk itt együtt, nagyon nagy tudású, jó csapatom van, és tudom, hogy klisé, de tényleg olyanok vagyunk, mint egy nagy család.”

Kapcsolat

Kérem írjon üzenetet!
Kérlek olvasd el és fogadd el az adatkezelési tájékoztatót!